2018. november 10., szombat

VALLETTA & Pretty Bay 2018.10.27.

Első kirándulásunk Málta fővárosába vezetett, Vallettába, ahol a várost megközelítve Floriana kapuja fogadott minket, majd tovább haladva a monumentális méretű Triton szökőkúttal találtuk szembe magunkat. Ezután a városkapun áthaladva kezdődik a sétáló utca butikokkal, zenészekkel, árusokkal gazdagítva.






 A lejtős utcákon barangolva felfedeztük a helyi épületek egyik jellegzetességét, a kiugró, színesre festett erkélyeket, amelyek igazán felidézik a mediterrán hatást.



  Több utcán sétálva is olyan érzésünk lehet mintha San Franciscoban lennénk: ívelt utcák, amelyek a víz látképében végződnek.


 Csökkenő sorrendben






                                  Három szőke


A csapat nagy örömére kipróbáltuk a vallettai 5D-s mozit, ahol betekintést nyerhettünk Málta történelmébe. Az 5D-s mozi abban különbözik a szokványos moziktól, hogy többek között a frissen sült máltai cipó illatát is érezhettük. 

Ezután szétvált a csapat: Panni, Peti és Laci - nehezen kiigazodva a helyi buszrendszeren így az első napokban - elmentek Pretty Bayre, ahol a napos időnek hála meg is mártózhattak a tengerben, köztük életükben először.

A többiek Ildikó tanárnő, igazgató úr, Timi, Zsani és Gergő Vallettában  maradtak, hiszen bőven volt még látnivaló. A városban éppen egy kulturális fesztivál zajlott, melynek keretében rengeteg előadás várta a nézőket. 


Tradicionális
máltai nők tánca










              A mindennapi 4 órás ágyúlövés (természetesen vaktölténnyel) sokkal                  nagyobb élmény, mint azt sokan                                              gondolnánk

Gyorsan meglestük a városban található Upper Barrakka Gardens és az Argotti Botanical Gardenst is:




Majd eljött a délután 5 óra ezen a gyönyörű szombati napon, amikor Zsanettunk kicsit megkésve, de odaért a szökőkúthoz:



Összességében elmondhatjuk, hogy effektíven töltötte el mindenki ezt a napot és szívünkbe zártuk azokat a csodás helyeket, ahol jártunk.

Zsani






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése