The end

Utazásunk végéhez közeledve már kicsit mindenki vágyott haza. Elérkezettek az utolsó munkanapok és mindenki elbúcsúzott munkatársaitól, főnökeitől. Mindenki kedves szavakat kapott és sok szerencsét kívántak a hazaúthoz, illetve a jövőnkhöz és ha úgy van később szívesen látnak vissza.

Hazaindulás előtt még volt pár napunk ezt kihasználva szórakoztunk kicsit és ellátogattunk azokra a helyekre, ahol még nem jártunk. Azt kell mondjuk, hogy ahhoz képest Málta milyen kicsi, nagyon sok nevezetessége és látnivalója van.

Utolsó este mindenki nekilátott összepakolni a cuccait és most már nem csak ruhákkal és otthoni dologgal volt teli, hanem szuvenírekkel, illetve emlékekkel voltak teli.

Reggel egy busz várt minket, ami kivitt a repülőtérre, lassú becsekkolás és reggeli után felszálltunk a gépre és elindultunk Magyarország felé. A gépről még utoljára, megcsodáltuk a szigeteket és elbúcsúztunk ettől a varázslatos világtól, illetve a nyárias időtől. Ahogy haladtunk a géppel egyre jobban szürkült a táj és mikor megkezdtük a leszállást a rideg itthoni őszben találtuk magunkat.

Budapestről kisbusszal szállítottak minket haza és érdekes volt, mert Máltán minden buszozást végig kísért a tenger és a mediterrán világ, itt ezt felváltották a tanyák és a szántóföldek, de nem bántuk, mivel ez az otthonunk.

Írta: Laci

Kék Lagúna

Merő napsütésre és kellemes melegre ébredtünk egy szerda reggelen, amikor kis csapatunkkal eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a világhírű Kék Lagúnát.

Petin kívül szerencsére mindenkinek szabadnapja volt, így egy bőséges reggeli után elindultunk Cirkewwa kikötőbe. Közel egy órás buszozásunk után megérkeztünk a kikötőbe, ahonnan egy 20-30 fős „motorcsónakkal” vittek át minket Comino szigetére. Útközbe betekintést nyerhettünk a tenger adta természeti látványosságokba, mint például a sziget partjainál kialakult üregek, a víz gyönyörűen pompázó kék színei.

A Lagúnába érkezésünk után meglátogattuk a helyi árusok adta lehetőségeket; a gyorsételektől kezdve a koktélokon át egészen a búvárfelszerelésig mindent megtaláltunk, amit csak akartunk. Lacival vásároltunk is egy-egy búvárszemüveget, amivel egész nap betekintést nyerhettünk a tenger alatti élővilágba.
A sziget dolgozói lehetőséget adnak a turisták számára különböző vízi sportok kipróbálására, mint például a jet ski, a motorcsónakozás, vagy az ejtőernyős vízisízés. Utóbbit ki is próbáltuk Zsanival és Pannival, és a magasban átélt látvánnyal felejthetetlen emlékekkel gazdagodtunk.

Az ejtőernyős vízisízéshez Timi és Laci is csatlakoztak, ám ők „csak” a motorcsónakból követték az eseményeket.

Kalandunk után megebédeltünk a helyi lakókocsikból árusított gyorsételekből, majd egy finom (természetesen alkoholmentes) koktéllel folytattuk napunkat, melyet ananászban kaptunk.

Pár óra fürdőzés után felszálltunk az utolsó motorcsónakra, melyből a tengeren tükröződő naplementét csodálhattuk utunk során.

Írta: Gergő

St Peter's Pool

A szigetre érkezésünk pillanatában számtalan ponttal bővítettük máltai bakancslistánk, ugyanis szebbnél szebb helyeket kínált nekünk az ott töltött 1 hónap.
Egy dolgot biztosan leszögeztünk: meg kell látogatnunk a sziget egy elrejtett gyöngyét, a St Peter's Pool-t. Igyekezetünk ellenére, csak az utolsó héten jutottunk el a terv megvalósításához.
Már a képeket nézegetve is ámultunk róla, azonban a valóságban sokkal szebb volt, mint képzeltük.

Mivel a part meglátogatásakor kettévált a csapat (Zsani inkább a Popeye Village-re volt kíváncsi), így 5-en folytattuk utunkat.
Buszról-buszra szállva, kisebb nehézségek árán és pár eltévedéssel, de odaértünk a legközelebbi buszmegállóba.
Onnan még várt ránk egy 30 perces séta, ugyanis nem lehet semmilyen járművel megközelíteni ezt a helyet. Később kiderült, egy kissé rossz irányba indultunk, így magánterületeken és kutyákkal őrzött kerteken kellett átvágnunk (egyikük meg is kergetett minket).
Végül megérkeztünk a célhoz.

A több órás fürdőzés, ugrálás és napozás után még egy hírességgel is találkoztunk, Titti-vel, a kutyával, aki híres a gazdájával közös produkcióiról. Titti már 10 éves (sajnos időközben meghalt), minden nap eljönnek ugrálni ide.

A hosszú és fárasztó nap után még hazafelé is megkergetett bennünket a kutya, de már tapasztaltabban menekültünk. Hazaérve találkoztunk Zsanival, megbeszéltük a nap élményeit és egy Uno partyval zártuk az eseménydús napunk.

Írta: Panni

Skatepark

A szállásunk Máltán Msidában, Vallettához közel volt található. 
Szerencsénkre közel volt hozzánk minden amire szükségünk volt: buszmegálló, 0-24-ig nyitva tartó kisbolt, egy skatepark vagy akár gyorséttermek, például Subway vagy McDonalds.

A tengerpart 10 perc sétára volt, ahonnan gyönyörű volt a látkép Vallettára:

 

A skateparkban minden nap teli volt gördeszkásokkal, graffitisekkel. Nekem is tökéletes volt arra hogy a freestyle focizzak ott minden nap. 

A skateparkot egy körforgalom vette körbe, sok-sok buszmegállóval. Innen szinte bárhova el tudtunk jutni a szigeten. Valletta negyed óra volt busszal, míg Paceville, a “bulinegyed” körülbelül 20 percre. A buszok gyakran járnak, habár sokszor késnek vagy olykor hamarabb jönnek, hisz a buszsofőr nem áll meg olyan megállóknál ahol nem száll fel/le senki.

Írta: Peti

Popeye Village

Az utolsó szabadnapunkat még mindenféleképpen hasznos időtöltéssel szerettük volna eltölteni. Én a híres Popeye falut kívántam meglátogatni, mert úgy gondoltam ez egyedülálló a szigeten. Itt készült ugyanis a Robin Williams-féle Popeye film. Sajnos a csapatból másnak ez nem keltette fel az érdeklődését, így egyedül indultam el. Egy kis utazás után elértem a jegyirodához, ahol nagy meglepetésemre egy magyar házaspárt találtam beszélgetni, akik mar voltak bent a faluban. Nagyjából egy félórás beszélgetés után, a hölgy átnyújtotta nekem a karszalagját, tehát 3000 Ft helyett ingyen jutottam be a faluba, borzasztóan szerencsésnek éreztem magam. Maga a falu színes, játékos és otthonos volt, valamint a falura és a faluból elénk táruló panoráma lélegzetelállító volt. Az elő faluban szinte mindenre lehetőség volt: mini golf, szerepjáték, kisfilm forgatása, különböző játékok és természetes pihenés, étkezés, fürdés. Összességében -főleg így, hogy ingyen bemehettem- nem bántam meg, hogy nem a többiekkel tartottam, hanem egyedül jöttem meglátogatni ezt a varázslatos helyet.

Írta: Zsani

Az első munkahétről

Első nap körbevezetettek bennünket munkahelyeinken, találkozhattunk mentorainkkal, és pozitív csalódásként ért bennünket, hogy mindenki nagyon kedves és nyitott. Ahogy teltek az első munkanapok, szépen lassan belejöttünk a feladatokba, egyre rutinosabban végeztük a ránk kiszabott munkát. Igyekeztünk beilleszkedni és minél jobban megfelelni a követelményeknek, valamint az iskolában tanultakat gyakorlatban elsajátítani.

Benyomások és vélemények az első hétről a munkában:

Panni & Zsani:

jól érezzük magunkat a hotelben, ami a munkatársainknak köszönhető. Sokat viccelődünk, ami véleményünk szerint elengedhetetlen az élvezhető munkavégzéshez. Érdekes, hogy senkinek sem az az első kérdése hozzád, hogy hogy hívnak, hanem, hogy honnan jöttél. A munkára visszatérve, az étkeztetésben segítünk, ami annyit jelent, hogy reggelinél és ebédnél az adott napi beosztás szerint vagy használt tányérokat gyűjtünk össze és azokat polírozás után visszavisszük az étterembe, vagy rendes pincérnőkként dolgozva a saját részlegünkön összegyűjtjük az asztalokról, letakarítjuk az asztalokat, evőeszközöket mosunk el, majd polírozzuk őket, az asztalokat pedig visszaterítjük. Legjobban az utóbbit szerettük csinálni, hiszen bár elfáradtunk, itt telt a leggyorsabban az idő. A legnehezebb munka hétvégente várt ránk a szálloda kávézójában. Itt délután 15 órától este 22 óráig dolgoztunk, feladataink változatosak voltak. Asztalokat takarítottunk, kivittük az asztalokhoz az ételeket és itt nyílt a legtöbb lehetőségünk a vendégekkel való társalgásokra. A különböző kultúrák megismerése teljes mértékben kompenzálta a megterhelő munkát.

Laci:

mindenki nagyon segítőkész, jól érzem magam. Sok mindenre megtanítottak pl: barista alapfogások. Szerencsére az angollal sincs baj, itt nem a nyelvtan a fő, csak hogy mindenki megértse a másikat. Nagyon sokat segít a külföldi tartozkodásban, messze magyarországtol, hogy nyitottak és kedvesek a munkatársak. A munkaköröm változatos és kicsit sem unalmas.

Geri:

Az első héten összeismerkedtem a kollégákkal, akik számomra meglepően nyitottan és segítőkészen

álltak hozzám. Amiben tudtak segítettek, a főbb feladatok elvégzését ismertették, a raktárkészletet és az asztalok terítésének folyamatát is megmutatták. A személyzet rendkívül összetartó, a csapatmunkának nagy szerepe van, amikor szükséges odateszik magukat, de természetesen a viccelődésnek is meg van a helye. Sok tapasztalatot szereztem, az iskolában tanultakat gyakorlatban is kipróbálhattam.

Peti:

az első hetem a Pergola Hotel and Spa-ban remekre sikeredett. Az első nap Tanya Hanlon mentorom szívélyes fogadtatása már a nap elején feltettre az i-re a pontot. Ezek után nem sokkal lehetőségem volt megtekinteni a hotelt egy részletesebb szemszögből. Roberto Martone Guest Relations Manager boldogan körbevezetett. A kiruccanás során büszkélkedve beszélt a Trip Advisor-on kapott 78 pozitív visszajelzésről. Roberto egyik fő erénye, hogy a negatív véleményt is pozitívval illeti meg - nem csoda, hogy a recepció egyik szekrényében a Tao-Te-King egyik kiadása lapult, még Mao Ce Tung idejéről.

Timi:

első napomon a bevezető foglalkozáson vettem részt, ahol már a hotel legtöbb alkalmazottjával megismerkedtem. Mindenki nagyon kedves és előzékeny, mindenben segítenek és támogatnak. Kollégáim nagy része nem máltai és ők is legtöbben az Erasmus-szal kezdtek a Solana Hotelben. Először kicsit furcsa volt mindenki akcentusához hozzászokni, de az első hét végére már mindenkivel nagyon jókat beszélgettem. Megmutatták az alap tudnivalókat, feljegyzeteltem a legfontosabb információkat, hogy a vendégeknek én is tudjak segíteni, ha a recepcióhoz jönnek. Szinte azonnal befogadtak a csapatba, sokat viccelődünk és beszélgetünk egymással. A hét elteltével egyre több fontosabb feladatot kaptam, így máris éreztem magamon a fejlődést. Kicsit nehéz volt hozzászokni az egész napos egy helyben álláshoz, de a jó hangulat, a kedves vendégek és az, hogy sokaknak tudtam segíteni elvette a figyelmemet minden rosszról. Pár vendéget én kísértem a szobájukhoz, és mindenki nagyon kedves volt. Érdekelte őket honnan jövök, hogy kerültem ide és hogy milyen élményeket szereztem itt eddig a szigeten. Összességében az első hetem nagyon sikeres volt, remélem a többi is ilyen lesz!

Zsani

MOSTA

Az első munkanapunkra tartó utunk során Zsanival láttunk egy monumentális méretű templomot, mellyel onnanstól kezdve minden áldott nap szemeztünk.

Mivel kíváncsiságunk nem lankadt, így egy nap hazafelé leszálltunk a Rotunda nevű megállónál, amely a mellette álló körtemplomról lett elnevezve.

A templom közel 60 méter magas, és külső körkerülete 55 méter, így ezzel kivívta magának Málta legnagyobb dómjának címét.

Megközelítve 3 ajtóval találtuk magunkat szembe: az első kettő a hívőknek volt fenntartva, míg az utolsó a turistákat fogadta.

A belső tér szintén hasonlóan volt kialakítva, a látogatóknak egy lezárt padsort biztosítottak.

A jegyeket tekintve nagyon jól jártunk: 3 euróért megtekinthettük a székesegyházat és egy II. világháborús menedékhelyen kialakított múzeumot is.

A templomról kis érdekesség, hogy a világháború során 4 bombát dobtak le Mostára, melyből 3 a templom közelébe, 1 pedig magába a dómba esett bele. A német Luftwaffe 500 kg-os bombája átszakította a mennyezetet, amely alatt több mint 300 ember imádkozott. Ám senki sem sérült meg, ugyanis a bomba nem robbant fel. Ez a történet mai napig Málta egyik legemlegetettebb csodája.

A templomba pontosan 15:30-kor léptünk be, pont egy szertartás kezdetekor.

Illedelmesen álltuk végig, mikor a pap felszólított rá (bár mi ezt máltaiul nem érthettük), és igyekeztünk beilleszkedni a hívők közé.

Fél óra múlva, tudván, hogy ez hosszúra fog nyúlni, végül kimentünk az épületből, és az ajtóból megpillantottuk azt a halottas kocsit, melyet Zsani már a buszról látott a temető mellett.

Ekkor összeállt a kép: bent a legtöbben feketében voltak, kint állt a halottas kocsi, a buszról egy temetést láttunk és megvető pillantásokat kaptunk a fotók készítésekor. Bizony, vettünk egy jegyet egy gyászmisére.

Halottaskocsi a templom mellett

Miután felfogtuk milyen eseményen vettünk részt, értetlenül álltunk azelőtt, miért is nem zárták be legalább  a szertartás idejére a templomot.

A megbotránkozás után lementünk végül a kiállításra. Egy vékony, és hosszú lépcsőn kellett lemennünk egy petróleumlámpákkal megvilágított szűk barlangba.

Az egész barlangban fullasztó szag volt, nyomasztó volt a tudat, hogy a II. világháború során több száz ember bujkált azokban a zugokban, amelyekben mi sétáltunk végig.

Lent egy élethű szobát találtunk, ami feltehetőleg ugyanígy lehetett berendezve majd' 100 évvel ezelőtt.

A kiállított táblákat végigolvasva barangoltunk még, de sajnos csak zsákutcákba és lezárt folyosókba ütköztünk.
Az élményt tovább fokozta, hogy senkivel sem találkoztunk össze a lent töltött idő alatt, csak a korabeli zenét lehetett hallani.
A kiállítás olyan érdekes volt, hogy teljesen elveszítettük az időérzékünk. Felérve már be is sötétedett, haza is indultunk a következő busszal.

Panni

Enyhe csapadék - 2018. 10. 31.

Az első hetünkben tapasztalt napsütéses és viszonylag meleg napok után október utolsó napján eleredt az eső. Az időjárás előrejelzés szerint enyhe záporokra, zivatarokra lehetett számítani, de pont elég volt ahhoz, hogy aznap ki se tudjunk mozdulni.

Az egész napos semmittevés után úgy döntöttünk Zsanival, feltöltjük az éléskamrát. El is indultunk a 15 percre lévő Lidl-be gyalog. Utunk főképp lejtőkön vezetett (csak hogy nehezebb legyen a teli szatyrokkal hazabattyogni később), és már az első utca végére érve sikerült bőrig ázni a mellettünk elhaladó autóknak köszönhetően.

Lejjebb és lejjebb haladva, elhűlve figyeltük, ahogy patakként hömpölyög a víz az utcákon, meg-megtörve a parkoló autók és motorok kerekében.

 Msida egyik legmélyebb pontjához érve azonban minden előző látvány eltörpült: majdnem térdig érő víz fogadott bennünket.
Az autók mit sem törődve, nagy sebességgel gázoltak bele a lassan tóvá fejlődő esővízbe. Itt a térkép szerint a túloldalon található ösvény vezet a bolthoz, de mivel az úton való átkelés lehetetlen küldetésnek tűnt, így mi kitaláltunk egy új útvonalat önállóan, mindenféle előzetes tájékozódás nélkül.

Ebben a nagy és forgalmas kereszteződésben, a víz elkerülése érdekében, lehetőségünk adódott Parkour-özni. Vastag kőkerítéseken és útpatkákon másztunk végig, kövekről kövekre ugráltunk, majd 15 perc után ráeszméltünk, hogy mindezt hiába, rossz irányba indultunk el. Itt már feladtuk az alternatív ötleteket, így hát mégis átvágtunk a térdig érő vízben, és elslattyogtunk nagynehezen a bolthoz az eredeti útvonalon.

Szerencsére nem mi voltunk az egyetlenek: rengeteg gyalogos hasonlóan elázva, beázott cipőkben sétált a városban. Azt gondoltuk, ez számukra mindennapos lehet esős időszakokban, hiszen senkit sem állított meg a nagy mennyiségű csapadék, ám mint másnap megtudtuk, aznap elromlott Msida csatornarendszere.

Bár miután hazaértünk, a hajunkból és ruháinkból csavarni lehetett a vizet, és a cipőnk is napokig száradt, a sok nevetés és rendhagyó élmény kárpótolt minket.

Panni

Gozo 2018. 10.28.

Első itt töltött vasárnapunkon Gozo szigetét látogattuk meg. Reggel busszal indultunk el Cirkewwa felé, a jármű pedig végig vitt minket Málta északi partvidékén, így utazás közben is gyönyörködhettünk a tenger látványában.

Cirkewwából komppal mentünk át Gozo kicsi szigetére. A hatalmas hajó szintén lélegzetelállító látképeket tárt elénk, a három sziget között haladva messziről még a Kék Lagúnát is lehetett látni.

Mikor megérkeztünk Gozóra, újabb buszozás várt ránk, szerencsére a Tallinja itt is segítségünkre volt.

Victoria, Gozo nem hivatalos székhelye felé vettük az irányt. A csapat egyből az itt található játszótér iránt kezdett el érdeklődni, így egy kis időt itt is eltöltöttünk.

Innen gyalog indultunk tovább a városnézésre, ahol az utcákon barangolva szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb helyeket és boltokat találtunk, illetve sok magyarral is összefutottunk.

A városnézés után elindultunk megnézni a sziget egyik legnagyobb nevezetességét, a Citadellát. Sok lépcsőzés után a bejáratnál éneklés, és millió turista fogadott minket.

A hatalmas erődítményt több óra alatt tudtuk csak bejárni, és találtunk egy kiállítást Debrecen néven is, bár azóta sem jöttünk rá, hogy mi köze van a magyar városnak a gozoi kiállításhoz.

A Citadella után Gergő ajánlására Dwejrába mentünk, ahol a fiúk meg is mártóztak a vízben. Az este közeledtével átmentünk a kiépített strand másik oldalára, ahonnan leomlása előtt még látni lehetett az Azúr ablakot is.

Itt kiültünk a sziklák tetejére, és csak gyönyörködtünk a tengerben. Ez volt az a pillanat, mikor rájöttünk, hogy még akkor is megéri ez a máltai út, ha sokat kell pótolni!

Írta: Timi